Nyirán Éva személyi edző

Mi az a crossfit?!

Művelői inkább filozófiának nevezik, mint egy sportágnak, ugyanis végzése közben nem csak az emberi test, de a lélek is komoly változásokon megy keresztül. A CrossFit célja egyfajta funkcionális erő kialakítása, amit a való életben is kamatoztathatunk. Ezzel a mozgásformával ugyanis nem csak fizikai kondíciónk válik tökéletessé, de mentálisan is megedződünk. A CrossFit olyan koncentrációt, kitartást, tüzet és ugyanakkor lelki nyugalmad ad végzőjének, amilyet kevés sport lenne képes. Ennek a mozgásformának az alapja, hogy az emberi test állandóan változó ingereknek legyen kitéve az edzés során.
Ehhez a sporthoz alapvetően nem szükséges sok felszerelés, sőt a kreatívabbak akár bármiféle kellék nélkül is végigcsinálhatnak egy CrossFit edzést az edzőteremben vagy akár a szabadban is. Akik viszont eszközök segítségével végeznék ezt a sportot, azok a következőkkel edzhetnek: kettlebell, medicin labda, olimpiai rúd + tárcsák, tornász gyűrű, szán, bicaj, ugrókötél, traktorgumi, doboz, kötél, evezőpad, stb.

Mi a saját testsúlyos edzés?!
Egy igazán különleges edzésforma: szinte bárhol elvégezhető, a gyakorlatok száma szinte végtelen, vagyis csak a fantázia szabhat határt! Iyen új divatos edzésforma a street workout is,

Mi az a funkcionális edzés?!
Funkcionális Tréning egy olyan edzésmódszer, amelynél a egyes izomcsoportokat nem izoláltan, hanem különböző mozgásmintákba integráltan gyakoroltatjuk. Az ízületeket és izmokat minden lehetséges dimenzióban mozgatjuk, az egész testre kiterjesztve, ezáltal teljesítményük javul, és a hétköznapokban „funkcionálisabban működhetnek.
A tréninget saját testsúlyunkkal végezzük, de színesítjük, nehezíthetjük az edzést a Funkcionális Tréning eszközeivel (TRX, KETTLEBELL, MEDICIN LABDA, KÉZI SÚLYZÓ, SPARROBAG... ilyenkor gyorsan és arányosan fejlődnek izmaink, mint stabil alátámasztás estén –súlyzós gépek-, ezért azoknak is érdemes használni, akik rövid idő alatt szeretnének feszes, kidolgozott, szálkás izomzatot. ) Az funkcionális edzéstől izmosabb, erősebb, kitartóbb és rugalmasabb leszel. Az edzések alkalmasak izomnövelésre és zsírégetésre is egyaránt.
 A funkcionális tréning sosem fog kimenni a divatból. Most is csak arról van szó, hogy elnevezték azt az edzést, ami mindig is létezett. Amint az emberek elkezdik látni a pozitív hatásait (anyagcsere-fokozás, ezáltal súlycsökkenés, intenzív szív- és érrendszeri edzés, javítja a testtartást, fejleszti az erőt, gyorsaságot, hajlékonyságot, izomellenállást, szív-és érrendszeri állóképességet), ráébrednek, hogy milyen jó úgy edzeni, hogy testileg, lelkileg elfáradunk és közben még jól is érezzük magunkat.Az ilyen edzések igen változatosak, így nem lehet megunni!



Intenzív erő-állóképességi óra küzdősportos vonásokkal… Ütések, rúgások, térdhúzások és egyszerű követhető kombinációk jellemzik. Ajánlom mindenkinek, akik a kemény edzéseket és a kihívásokat kedvelik, rendszeres gyakorlásával javul az erő-állóképesség, nagyon jó azoknak is akik fogyni, szálkásodni szeretnének.

.Tuttad, hogy ha napi 100 kalóriával többet fogyasztasz mint a szükségleted akkor 1 év alatt akár 4 kilót is hízhatsz!
És ezek a felesleges kilók általában a nők nagy százalékánál hasra, fenékre és combra rakódnak le. De ezeket a felesleges kilókat gyönyörűen le lehet pucolni magunkról a szuper popsi edzésekkel.
Egy edzés alkalmával minimum 500 kalóriát égetünk el, az edzések során növeljük az anyagcserét így nyugalmi állapotban is több zsírt éget el a szervezet mint azelőtt. Megfelelő étrend mellett ezzel az edzéssel tökéletes kerek popsit formálhatunk vékony combokkal és lapos hassal.

 Mikor elhatározod, hogy hozzám fogsz járni formálni a tested, egy olyan új edzés technikával foglak megismertetni, ami több mint 5 éves  edzői és személyi edzői tapasztalattal egy saját sikeres edzésmódszer kidolgozását eredményezte.

Az edzések során a sikeres, hatékony és látványos cél érdekében dolgozom ki az egyéni személyre szabott edzésterveket és dietetikus segítségével az étrendet.

Attól függően, hogy mi az igény( fogyás, szálkásítás,izomtömegnövelés vagy alakformálás)

a szerint állítom össze az edzések menetét, az edzések során vegyítve alkalmazzuk a súlyzós edzést a saját testsúlyos gyakorlatokkal, valamint a tökéletes cél elérése érdekében alkalmazzuk a funkcionális köredzést és crossfit elemit is.

Végzettségeim:

EMS tréner

Spinning instructor

Dance Aerobik oktató

Személyi edző

Kick Box Aerobik oktató

Óratípusaim:

Szuper popsi tréning

Funkcionális , cross és intervall köredzés

Kardio kick box

Alakformáló-Zsírégető

Személyi edzés

 

 Elérhetőség : Hétfőtől-Péntekig 

                     9:00 -21:00 között

Szombaton 10:00-14:00 között

                        06306350210